Break the Record ~ disc 1 (part 1)

Egyre jobban szeretem a KAT-TUN-t, és ezt nem is szégyellem. Az, hogy többnyire visual keit/jrockot hallgatok, és a pop elég távol áll tőlem, nem jelenti azt, hogy nem szerethetem ezt az egy jpop formációt. Ha úgy tetszik, ez valami bűnös élvezet nálam...

Most fejeztem be az új koncertdvd első lemezének első felének nézését (sajnos ahhoz már álmos vagyok, hogy a másik felét is megnézzem). Be kell vallanom, ez az első olyan dvd, amit folyamatában végig (legalábbis egy részének végéig) bírtam nézni, és ha lehet, még jobban szeretem őket amiatt, amit itt mutattak nekem. A díszletek, a hatalmas színpad, az összes látványelem és technikai megoldás a tökéletesség határát súrolja - persze ez nyilván a stáb keze munkáját dicséri. És egy hatalmas ötös a stylistoknak is, mert végre nem a szokásos borzalmakat adták a fiúkra.
Ami az együttest illeti, furcsa bizonyossággal most tudatosult bennem, hogy a KAT-TUN mennyire sehol nem lenne Kame nélkül. Mert a másik öt ott van a színpadon, szépek, aranyosak, énekelnek és táncolnak, és mégis, Kame az, aki vért izzad a tökéletességért. Kame mindent olyan maximalizmussal csinál, úgy énekel, táncol vagy egyszerűen csak létezik a színpadon, úgy mosolyog, riszál és előadja a ribancot, minden megmozdulása nyomán a közönség extázisban sikít, és mégis közben olyan szomorúságot látok néha a szemében, hogy összeszorul a szívem. Az 1582 olyan tökéletesen van megkoreografálva, hogy háromszor kellett egymás után végignéznem. Az elején kimonóban, szétkent rúzzsal vonaglik, mint egy prosituált, hogy aztán pillanatok alatt katanával harcoló férfivá váljon, akinek a kivillanó meztelen válla láttán a fangirl sorozatosan kapja az orrvérzéseket. Elmondhatatlan.





Jinnel kapcsolatosan az a fura érzésem támadt, mintha nem lenne teljesen jelen. Persze gyönyörű, szexi, és egészében véve a szokásos DÖG, de mégis - valami nem stimmelt.
Uebo meg újra és újra elvarázsol, nem csak a szépségével, hanem a hangjával, a mosolyával és a kisugárzásával. És mégis, ki volt az a marha, aki azt mondta, hogy Hime nem tud táncolni!? A Rescue-ban olyan csípőrázást vág le, hogy csak lestem. És mindezek után felvillantja a szokásos gyermeki, ártatlan mosolyát. Eszméletlen.
Junnoba meg hogy a fenébe szorulhatott ennyi energia? Imádom, hogy folyton vigyorog, és azt is imádom, ahogyan táncol. És persze plusz pont, hogy a szokásos iriguchi-deguchit most sem hagyta ki :)
Kokinak volt néhány megdöbbentően szexi pillanata, hogy már-már az az idióta kis bajuszkezdeményt is megbocsátom neki. Tetszett, ahogyan a PIERROT-ban motorozik... Tulajdonképpen egész jó pasi.
Maru aranyos, és jó hogy van, mert a KAT-TU hülyén hangzana, de ő valahogy sosem mozgatott meg.



A Sadistic love az egyik kedvencem, és itt most számomra sikerült a zenét tökéletesen összehangba hozni a látvánnyal. Azok a láncok... Az ember lányának rögtön bűnös gondolatai támadnak :)
(1:04 körül Hime... *-* basszameg *orrvérzés ezerrel* bocsánat,de ez... ahh)