2011. április 29., péntek

miért?

Miért, ó, mondja meg nekem valaki, hogy miért olyan igazságtalan az élet, hogy tudjam, hogy egy országban, esetenként egy városban vagyok azzal a személlyel, aki nagyjából mindent jelent nekem, de ne legyek képes találkozni vele? Nem hiszem, hogy sok újdonságot mondok azzal bármelyik blogolvasónak, hogy Jin a mindenem. És igen, baromira gyerekes, vagy éppen tinilányos ennyire rajongani valakiért, ki kellett volna már nőnöm, és blabla. Nem érdekel. Nem azért szeretem elsősorban, mert jó pasi. Tény, hogy az. Mégis azért szeretem leginkább, mert olyan valakinek tartom, akinek minden porcikájából árad a zene. Igazi művész, aki egy olyan világban is meg tudott maradni szabad szellemnek, amely világ nem tűr ilyesmit. És most az én mindenem Budapesten flangál, és a Lánchídnál reklámozza a koncertdvdjét. És elmennek mellette a szerencsés emberek, keresztülnéznek rajta, és senki nem tudja, hogy kicsoda.

Nekem miért nem adatik meg ez? 


Soha többé nem leszek képes úgy ránézni a Lánchídra, hogy ne ő jusson eszembe róla. 

2011. április 22., péntek

minimeet és Nana Kitade~

Tegnap újra együtt lehettem a lányokkal: előhúsvéti minimeetet tartottunk :D Liával, Mitsuval és Mery-channal mentünk Gigihez, aki Nekohimével együtt fogadott minket. Beszélgettünk kicsit, aztán elindultunk az Alleeba, kajáltunk a KFC-ben, aztán ott kellett hagynom őket, mert hétkor kezdődött a Nana Kitade koncert. Háromnegyed hétre oda is értem a hajóra, ahol kb. harminc fős "tömeg" fogadott. Nagyjából mindenki az első sorban állt. Hét óra körül már voltunk vagy ötvenen, és két sort is megtöltöttünk! Nanáék negyed nyolc körül kerültek elő, és kezdődött a koncert. A gitáros srác (Daisuke?) nagyon cuki volt *___* Nana meg mint egy porcelánbaba. A kevés néző ellenére úgy tűnt, hogy jól érzik magukat. Viszont a koncert nagyon rövid volt. Kicsit sok volt az altatózene, csak ritkán pörgött fel a dolog, plusz az egy Kesenai Tsumi idejére, ami az egyetlen olyan szám volt, amit ismertem, annak ellenére, hogy minden eddigi album megvan. Negyed kilenckor le is vonultak a színpadról, és mikor az 'Encore' kiabálásra visszajöttek, Nana meghatódva köszönte meg a visszahívást, de édesen tört angolsággal közölte, hogy sorry, no more song... Hát mit mondjak, ötezer forintért azért kicsit többet vártam volna, mint ez a kb. kilenc darab szám, amiből nyolcat még csak nem is ismertem. Annak egyébként örültem, hogy mindent megértettem, amit mondott azon a cuki kis vékony hangon, amin tipikusan beszélnek a japán lányok. Volt azért We love Budapest, meg Budapest is the number one is. Szóval aranyosak voltak, kedvesek, jó volt a zene is, csak hát azért mégis hiányérzettel jöttem haza....







2011. április 20., szerda

hétvégi loliskodás.

Szombaton hivatalos voltam a Gigiék által szervezett minimeetre, Nekohime szülinapja alkalmából, úgyhogy japán után Liával a Corvin sétány felé vettük az irányt. Vagyis előtte még összefutottunk Mitsuval, aki odaadta a Jin cédémet. Igen, végre nálam van az Eternal *____* Gyönyörűségesen szép photobook is van benne, imádom! Megfogadtam, hogy mindent meg fogok venni, ami Jin szólóban kiad, úgyhogy jelenleg gyűjtögetek a májusban megjelenő koncertdvdre is.
A lolik már a Costa Caféban vártak ránk. Kicsit sokkoló élményben volt részem... Na de azután odaadtuk Nekohimének az ajándékokat, fotózkodtunk, meglátogattuk a Müllert, végül szétszéledt a társaság. Liával még elmentünk a Starbucksba, hátha Jinnek éppen kedve támad inni egy kávét, de sajnos nem jelent meg a kis dög. :'D


Vasárnap pedig 'hivatalos' meet volt, méghozzá Sakura Matsuri, a Füvészkertben. A tavalyit sajnos ki kellett hagynom, ezért nagyon vártam már, hogy láthassam a cseresznyevirágokat! Lia nagyon édes kodona!Finnország volt, én pedig végre szabadtéren is felavathattam az epres ruhámat. Csináltunk nagyon sok képet, és piknikeztünk is, sokféle finomsággal.




  


 Holnap pedig újra minimeet, azután meg Nana Kitade koncert~ *_____*


2011. április 15., péntek

csak mert ilyen kedvem van~


Pár napja teljesen rá vagyok kattanva erre a számra... Oké, tudom, nem egy minőségi zene, de akkor is imádom <3 Meg az egész Hey! Say! JUMP-ot is imádom <3

Daiki szívem, neked meg boldog 20. szülinapot~ <3
 


2011. április 8., péntek

wishlist II.

Úgy érzem, itt az ideje egy újabb wishlist összeállításának, mert az előzőről teljesült egy-két dolog, és van olyan is, ami helyett már inkább másra vágyom. Meglett a rózsaszín Tea Party, lett fehér burando blúzom, és lesz lecsatolható ujjú fekete blúzom is. Szóval ideje új dolgokkal folytatni a gardróbépítést :)

Első helyre lépett elő a dreamprintjeim sorában a fekete Cherry Berry Bunny. Nagyon szeretném szoknya vagy JSK formájában a magaménak tudni *___*


A listán maradt ezen kívül természetesen a Midsummer Night's Dream, mert még mindig ez a legeslegszebb print, amit valaha is láttam <3

Új szerelem, szintén a Babytől: Beauty and the Rose Promise ^^

Az új Baby print, a Time of Roses is gyönyörű, és bár nem a legfontosabb a listán, de egyszer majd ezt is szeretném megszerezni~

Újabban a bittersweet és a classic vonz leginkább: szeretnék egy igazi classic ruhát, mondjuk a Mary Magdalene-től valami ilyesmit: 


A rózsaszín Tea Party mellé szeretnék egy levendulaszínűt is~


És majd a következő Clobba rendelésnél mindenképpen megveszem ezt a cuki táskát ^^


A felsorolt és képpel illusztrált holmik mellett szeretnék még beszerezni pár blúzt és bolerót fehér, fekete, rózsaszín és lila színekben, néhány pasztellszínű, sweet cutsewt, és rengeteg színes zoknit. :)


2011. április 4., hétfő

sales post~


Úgy döntöttem, megválok a képen látható BodyLine separate-től. Fehér ruha, piros felsőszoknyával, tartozik hozzá egy bross (ez látható is a képen), valamint kis kalap és nyakpánt is. Szeretem ezt a ruhát, bár nem volt rajtam túl sokszor, de most már úgy érzem, nem illik bele abba a gardróbba, amit megálmodtam magamnak, és aminek a felépítésén jelenleg munkálkodom. A pontos méreteit sajnos nem tudom (nem találom a mérőszalagot xD), de rám pont jó, nálam teltebb lányoknak viszont valószínűleg szűk lenne. Kérésre természetesen szerzek valahonnan mérőszalagot, és megmérem. ^^ Az ára 10000 Forint lenne, de ésszerű határokon belül alkuképes. :'D
Amennyiben itt nem érdekel senkit, megy fel egl_sales-re, a fehér karamim társaságában, amitől szintén meg szeretnék válni. Ha esetleg ez érdekelne valakit, szintén írhat kommentet. ^^

~~~