2010. március 29., hétfő

ez meg az.

Jó, hogy szünet van. Nem csinálok semmi érdemlegeset napok óta, csak olvasok (az Elfújta a szél-t ^^), doramákat nézek, koncertfelvételekre nyáladzok, néha japánozok kicsit, vagy sétálok egyet... Élvezem, hogy jó idő van. Hihetetlen, hogy másfél hete még szinte mínuszok voltak, most meg amerre nézek, mindenhol rügyeznek a fák, és a levegő tavasztól illatos. Szombaton megvolt a Mini Mini Hinamatsuri, de arról majd bővebben írok, ha meglesznek a képek ^^

Megtanultam darut hajtogatni ^^ Holnap veszek szépséges színes papírokat, és nekiállok az ezer daru projektnek :) Csak egy dolog van, amit mindennél jobban szeretnék... Nem lesz nehéz eldönteni, hogy mit kívánjak.

Találtam valamit Jinről, ami felkeltette az érdeklődésemet. "Nőideálja: Kicsit husi, de nőies alkatú lány, aki nem hivalkodó és nem játssza meg magát, legyenek szép ajkai és ne öltözködjön botrányosan." Mennyire férek én bele ebbe? xD

Mostanában rákattantam a Kanjanitól az Osaka Rainy Blues-ra.~ :3


Amúgy a múlt hét egyik legnagyobb öröme és meglepetése az volt, hogy kiderültek a Sziget első fellépői, és közöttük van a Muse is! Nagyon szeretem Mattéket, a 2007-es koncertjük hatalmas élmény volt, és a mostanit is alig várom! Ők és a 69eyes már most garantálják, hogy ott leszek :)

Végezetül: olvassatok Insomniát, van fent pár jó fic, közöttük már az enyém is ^^  *egó* Aki kitalálja, hogy melyik az enyém, kap egy virtuális puszit ^^

Insomnia - KATT

2010. március 24., szerda

dream boys.

Figyelmeztetés: veszélyesen-jpop központú bejegyzés következik, megtekintése csak azoknak ajánlott, akik el bírják viselni az időnkénti fangörcsömet ^^

Eljutottam végre odáig, hogy megnézzem a 2006-os Dream Boyst. Huh. Kame valami eszméletlen benne - persze Kame hol nem az. És persze az egész KAT-TUN, úgy ahogy van, csodálatos volt a darabban - de ez nem csak róluk szólt. Igazából eddig a Kanjaniról nem tudtam sok mindent, maximum Ryo volt valamennyire ismerős, ő is csak azért, mert különböző ficekben előszeretettel párosítják Uedával. De meg kell mondanom, meglepően addiktívnak bizonyultak :) Nem olyan szépek, mint kattunék, de jól mozognak, jó hangjuk van, és nagyon kedvesnek tűnnek. Főleg Subaru, aki tulajdonképpen Kame mellett a darab másik főszereplője. Maga a darab persze nem egy Shakespeare színvonalú valami, látszik, hogy Johnny írta a forgatókönyvet, de a zene és a szereplők igenis szerethetővé teszik. Bevallom, megkönnyeztem a végét, amikor Subaru meghalt... Viszont a JE stylistjait szépen sorban falhoz állítanám, és lelőném. Semmi személyes, de könyörgöm, miért kell az összes fellépőruhának tollasnak vagy flitteresnek lennie, és egyáltalán, miért kell hogy mindenféle izék lógjanak róluk? A kedvencem az a tollas valami, amiben a fiúk leginkább valami csirkehúsra speciálizálódott gyorsétterem reklámfiguráinak tűnnek
Az egyik legjobb rész, ahol Jin és Ryo a Care-t éneklik... Persze ez lehet, hogy csak az én személyes preferenciám :)


A másik, abszolút kedvenc részem pedig a legvége, ahol az összes srác egyszerre énekli a Kizunát ^^ (Koki meg könnyezik... annyira kawaii~)


A show rész a darab után pedig szintén nagyon tetszik, ismét csak be kell látnom, hogy Kaménak nagyon jól áll a kezében a katana. Régóta tervezem, hogy írok egy szamurájos Akame ficet, ami a középkorban játszódik, de ezután tökéletesen biztos vagyok benne ^^


Arról meg, hogy Jin mit művel a Ha-ha alatt, hadd ne beszéljek... Viszont ez az a jelenet, ahol a szívem rendszerint kihagy egy ütemet:

Istenem, annyira DÖG *-* Vagyis egyszerűen csak... annyira Jin.

Igen, ha meg akarom magyarázni, hogy miért szeretem annyira, akkor is csak azzal tudom kifejezni, hogy azért mert olyan, amilyen... Önmagában imádom, azért mert Jin. És kész ^^

Egyébként folyamatban van, hogy Őjinsége minden doramáját lássam, az Anegót azt hiszem három nap alatt végeztem ki, és ott is újra és újra beleszerettem.

Csodálkozik valaki? ^^

Most éppen a Yukan Club van terítéken, bár ott Junno is külön megér egy misét... Eszméletlenül jól áll neki a szőke haj és a kék szem, úgy összességében nagyon jól néz ki *-* Jin meg aztán tényleg elképesztő a nyalókáival, a Harley Davidsonjával, a skótjuhászával és a minden részben felbukkanó bőgős jelenetével. És a többi szereplő is nagyon szerethető :)

11. Nikkan Sports Drama Grand Prix, ősz:

Legjobb dorama
Legjobb férfi főszereplő [Akanishi Jin]
Legjobb férfi mellékszereplő [Taguchi Junnosuke]
Legjobb női mellékszereplő [Kashii Yuu]

És ha már dorama, meg kell említenem, hogy sajnos vége lett a Yamanadénak, amit szintén imádtam.

13. Nikkan Sports Drama Grand Prix, tél:

Legjobb dorama
Legjobb férfi főszereplő: Kamenashi Kazuya
Legjobb női mellékszereplő: Oomasa Aya
Legjobb férfi mellékszereplő: (2) Tegoshi Yuya, (2) Miyao Shuntaro, (3) Uchi Hiroki

2010. március 20., szombat

~~~

"Ame nochi hare sonna mon dayo
Yama ari tani ari no my life
Ame nochi hare shinjitemiyou
Kitto ashita wa sunny day"

2010. március 19., péntek

~~~

"Egykor nyírfákon hintáztam és arról álmodom, bárcsak újra megtehetném...
Az élet ösvény nélküli erdő, ahol az arcodat nap égeti és leszakadt pókháló csiklandozza.
És az egyik szemed sír a gallyak karcolásától.
Elmennék a Földről egy időre, majd visszatérnék újrakezdeni...
Szeretnék felmászni a nyírfára, fel a fekete ágakon a hófehér Mennyország felé, míg a fa nem bírná tovább.
Ám lehajtaná koronáját és engem lerakna megint.
Jó lenne elmenni, majd visszajönni.
Van annál rosszabb is mint nyírfán hintázni."

(Robert Lee Frost)


2010. március 18., csütörtök

velem van a baj?

Egyik munkatársamnak a moziból ma volt a szülinapja. Kedvelem a lányt, és amikor elhívott a bulijára, szívesen mondtam igent. Nagyon régen nem voltam már buliban, leszámítva a japán zenei rendezvényeket, úgyhogy vártam a mai estét. Eleinte minden jó is volt, mondjuk nem ismertem sok embert, csak a mozisokat, de velük legalább tudtam beszélgetni. Viszont egy idő után már azon kaptam magam, hogy ülök, és nézek ki a fejemből. A többiek körülöttem iszogattak, nevetgéltek, beszélgettek, én meg egyszer csak borzasztóan kívülállónak kezdtem érezni magam. Régebben rengeteget buliztam, egészen 16 éves koromtól kezdve, amikor is először sikerült kikönyörögni, hogy elengedjenek diszkóba. Apa ugyan fél egyre értem jött, de akkor is nagyon büszke voltam arra, hogy én bulizni voltam. Aztán rendszeressé vált, hogy szinte minden pénteken elmegyünk valahova - rendszerint olyan helyekre, ahol nem kellett belépőt fizetni, és kiskorúakat is kiszolgálnak alkohollal. Volt néhány vad bulim, sőt, mondhatnám, hogy több bulin voltam részeg, mint amennyin nem. Mégis, akkoriban ez jó volt, erre volt szükségem. A társaság, akikkel jártam időközben többször cserélődött, és aztán egyszercsak kezdtek elmaradni a bulik. Most már lassan meg sem tudnám mondani, mikor volt utoljára, hogy elmentem, berúgtam és jól éreztem magam. (Azért nem kell azt a következtetést levonni, hogy alkoholista voltam xD) Egyszerűen ma már nincsen igényem rá. Néztem a társaságot, akiknek a fele már 11-kor nem volt józan, és rá kellett jönnöm, hogy kinőttem ezt. És arra is rájöttem, hogy azért érzem magam kívülállónak, mert nincsen számukra mondanivalóm. Borzasztóan felszínesnek érzem őket - pedig a saját korosztályom, a saját generációm -, és úgy veszem észre, hogy nem törődnek az égvilágon semmivel. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy én, a japánmániás zenefüggő lolita jobb vagyok náluk, hogy felettük állok, de igenis úgy érzem, hogy nekem vannak távlataim. Lehet, hogy nem ebben a világban élek, lehet, hogy álmodozó vagyok, de hosszú távon én járok jobban.

2010. március 13., szombat

wonderland.

Végre, végre befejeztem az Insomnia ficcet. Megrögzötten utolsópillanatos emberke vagyok, és ilyenkor persze megy a kapkodás és az idegbaj, mert az utólag hozzáírt részek nem felelnek meg a kényes maximalizmusomnak. Nem ellentmondásos ez, hogy ragaszkodom a tökéletességhez az írásban, közben meg félvállról veszem az egészet? Nem szeretek határidőre írni. Ha egyszer van mondani - vagyis írni - valóm, akkor annak olyan tempóban kell kijönnie belőlem, ahogyan a múzsa diktálja. Na de ezzel már nincs mit tenni, legfeljebb majd a verseny után átírva publikálom csak.
Mindenesetre szóljatok, hogy legközelebb ne stresszeljem magam versenyekkel.

Megnéztük ma Liával az Alice-t, és imádtam *-* Csodálatos a képi világa, minden szereplő nagyon jól el van találva, és Johnny Depp egy isten! A kastélyokat már ki is néztük magunknak, ott fogunk majd lakni a japán bishikből álló háremünkkel ^^

Egyébként tudja valaki, mi a különbség a holló és az íróasztal között? ^^

felhők felett mindig kék az ég.

Meghatódtam attól a sok-sok szeretettől, amit tegnap kaptam tőletek lányok. Igazából tisztában vagyok vele, hogy folyamatosan kapom, de tegnap borzasztó nagy szükségem volt ennek a demonstrálására, és nagyon hálás vagyok, hogy megkaptam. A felhők eltűntek, épp olyan gyorsan, ahogyan jöttek, és most újra napfényes a kis világom. Köszönöm, hogy vagytok nekem ^^  Ígérem, most már összeszedem magam, és igyekszem a legjobbat adni.

"And the motivation get a little stronger."


2010. március 11., csütörtök

lőjetek le.

Ez a nap eddig úgy szar, ahogy van. A hajnali ötkor kelés még hagyján, bár lázas voltam, és erősen elgondolkoztatott, hogy menjek-e egyáltalán suliba, végül a lelkiismeretem győzött. De valamiért egész reggel olyan sírhatnékom volt, hogy szörnyű. Egy pillanatra ugyan felvillant a remény - nem gondoltam, hogy pont a havazás látványa fog felvidítani -, de aztán visszasüllyedtem a mocsárba. Borzasztó szeretethiányosnak érzem magam, pedig ez hülyeség, igenis tudom, hogy akad pár ember, aki szeret, csak jelen lelkiállapotomban nem érzem. Szánalmas vagyok, hogy itt nyavalygok, amikor pedig semmi valódi okom nincs rá...


Megvettem a jegyeket a Versailles koncertre.


2010. március 10., szerda

jubileumi lolitameet ~

Na, eljutottam idáig is, hogy írjak egy kis beszámolót a meetről.
Hihetetlen, hogy ez a kis közösség már egy éve együtt van jóban-rosszban. Igaz, én nem a legelejétől járok a meetekre, nyáron voltam először, de így is csodálatos érzés ide tartozni. Remélem majd évek múlva is egy kastély teraszán fogunk együtt teázgatni gyönyörűséges porceláncsészékből, szépséges ruhákban, és ugyanúgy fogjuk szeretni egymást, mint most ^^


Vasárnap kiosztásra kerültek a lolita Oscar-díjak is. A legkreatívabb loli díját Ren nyerte, a legszebb koordináció Momo-chan eisenstadti ruhája lett, a legcukibb és legszebb Mery-chan, a legjobb újoncok díját pedig Haruhi, Elyon és Kriszchan kapták. A legnagyobb átváltozás, és a mindenki kedvenc lolitája díjat Yakaii érdemelte ki ^^
Üres kézzel senki sem távozhatott, a lolita bingón mindenki nyert, és a kézzel készített ajándékok is gazdára találtak. A dobozkámat Nekohime kapta, és nagyon örült neki ^^ Én a bingón egy Tinkerbell tollat és jegyzetfüzetet valamint egy pillangós hűtőmágnest nyertem, egymás megajándékozásakor pedig Mitsu csomagják kaptam, amiben egy édes masnis táskadísz volt ^^ (Már csak egy megfelelő táska kell, amire rátehetem xD)


Nanami csinált egy nagyon helyes kis videót, amiben összefoglalta az elmúlt év eseményeit. Azután sütiztünk, fotózkodtunk és egyszerűen csak jól éreztük magunkat.



A pandaruha, és a pandaruha tervezője, Elyon ^^ Mindenkinek nagyon tetszett egyébként a ruhám ^^

Nagyon jól éreztem magam ismét, köszönöm lányok, hogy vagytok, és Nanami köszönet, hogy összetartasz minket! A következő meet március 27-én lesz, addigra be kellene szereznem valami sweet ruhát... Ma éjjel azt álmodtam, hogy volt egy Angelic Pretty ruhám, ennek hatására rájöttem, hogy tényleg szeretnék egyet xD

2010. március 1., hétfő

~~~

Néha úgy érzem, mintha hullámvasúton ülnék. A tavasz közeledte boldoggá tesz, olyan jó érezni a friss szelet az arcomon, vagy arra ébredni, hogy süt a nap, vagy éppen - mint ma is - beszívni az eső illatát. Aztán a következő percben olyan reménytelennek érzek mindent, hiába nincs rá okom, mégis olyan nehéz a szívem. Maga alá temet a sok dolog, amit meg kellene tennem, és nincsen hozzá erőm. Igen, ez az, teljesen erőtlen vagyok, valahogy olyan fáradt... A fizikai fáradékonyságomat a vérszegénység okozza, ez egy dolog. De belül miért vagyok ilyen gyenge? Nem tudok harcolni az álmaimért. Ez az, ami igazán fáj.


"Everyone try to live even it's not easy. We just have to be strong and go for it."
Kyohei - vagyis Kame - mondja ezt a Yamanade hetedik részében. Nekem viszont ez most nem megy. Nande?