2009. december 27., vasárnap

lovely-mocochang.com

Basszus, basszus, basszus, még mindig nem kapok levegőt! Nem tudom, hogy ki volt az, aki már eddig is tudta, de én csak most tudtam meg, hogy április 10-én LM.C koncert lesz a Dieselben!!! Amint olvastam, csak az tartott vissza a hangos sikítozástól, hogy éjjel egy óra van, és helyette beértem azzal, hogy egy teljes percig ugráljak magamban visítva, azután megosztottam a hírt Riu-chanommal. Majd benyomtam a Liar Liar-t, és az egész számot végigtomboltam. Örülhetnek az alattam lakók xD Most meg a meghatottságtól a sírás kerülget, amiért minket is belevettek a turnédátumok közé. Eskü, ez a legszebb karácsonyi ajándék, amit csak kaphattam.




Még 104 nap!

chu~

2009. december 25., péntek

~~~

Itt ülök a gép előtt a vadonatúj, extrapuha, sárga köntösömben, a szemeim csukódnak le, mert az elmúlt éjjel összesen négy órát aludtam, köszönhetően a játéknak Shou-chanommal - de eszem ágában sincs emiatt panaszkodni - és a karácsonyon töprengek. Számomra nagyjából itt a vége, mivel holnap már popcornt és kólát fogok árulni azoknak a szánalmas embereknek, akiknek még karácsonykor sincsen jobb dolguk, mint moziba menni.
Tulajdonképpen egész jó volt. Volt sok ajándék, finom kaják, család és karácsonyfa, de most mégis furcsa ürességet érzek. Már megint az az elveszettség, mintha rossz helyen lennék, mintha máshol lenne dolgom... Boldog bejegyzést illene írnom, beszámolót az ünnepről, én meg itt filozofálok magamban teljesen értelmetlenül. Hát kell ez nekem? Köszönöm, inkább nem.




Ezt most csak magamnak, mert Jin nevetése mindig megmosolyogtat. Ez az ami most nekem kell.

2009. december 24., csütörtök

メリークリスマス



Boldog Karácsonyt mindenkinek!

2009. december 22., kedd

Break the Record ~ disc 1 (part 1)

Egyre jobban szeretem a KAT-TUN-t, és ezt nem is szégyellem. Az, hogy többnyire visual keit/jrockot hallgatok, és a pop elég távol áll tőlem, nem jelenti azt, hogy nem szerethetem ezt az egy jpop formációt. Ha úgy tetszik, ez valami bűnös élvezet nálam...

Most fejeztem be az új koncertdvd első lemezének első felének nézését (sajnos ahhoz már álmos vagyok, hogy a másik felét is megnézzem). Be kell vallanom, ez az első olyan dvd, amit folyamatában végig (legalábbis egy részének végéig) bírtam nézni, és ha lehet, még jobban szeretem őket amiatt, amit itt mutattak nekem. A díszletek, a hatalmas színpad, az összes látványelem és technikai megoldás a tökéletesség határát súrolja - persze ez nyilván a stáb keze munkáját dicséri. És egy hatalmas ötös a stylistoknak is, mert végre nem a szokásos borzalmakat adták a fiúkra.
Ami az együttest illeti, furcsa bizonyossággal most tudatosult bennem, hogy a KAT-TUN mennyire sehol nem lenne Kame nélkül. Mert a másik öt ott van a színpadon, szépek, aranyosak, énekelnek és táncolnak, és mégis, Kame az, aki vért izzad a tökéletességért. Kame mindent olyan maximalizmussal csinál, úgy énekel, táncol vagy egyszerűen csak létezik a színpadon, úgy mosolyog, riszál és előadja a ribancot, minden megmozdulása nyomán a közönség extázisban sikít, és mégis közben olyan szomorúságot látok néha a szemében, hogy összeszorul a szívem. Az 1582 olyan tökéletesen van megkoreografálva, hogy háromszor kellett egymás után végignéznem. Az elején kimonóban, szétkent rúzzsal vonaglik, mint egy prosituált, hogy aztán pillanatok alatt katanával harcoló férfivá váljon, akinek a kivillanó meztelen válla láttán a fangirl sorozatosan kapja az orrvérzéseket. Elmondhatatlan.





Jinnel kapcsolatosan az a fura érzésem támadt, mintha nem lenne teljesen jelen. Persze gyönyörű, szexi, és egészében véve a szokásos DÖG, de mégis - valami nem stimmelt.
Uebo meg újra és újra elvarázsol, nem csak a szépségével, hanem a hangjával, a mosolyával és a kisugárzásával. És mégis, ki volt az a marha, aki azt mondta, hogy Hime nem tud táncolni!? A Rescue-ban olyan csípőrázást vág le, hogy csak lestem. És mindezek után felvillantja a szokásos gyermeki, ártatlan mosolyát. Eszméletlen.
Junnoba meg hogy a fenébe szorulhatott ennyi energia? Imádom, hogy folyton vigyorog, és azt is imádom, ahogyan táncol. És persze plusz pont, hogy a szokásos iriguchi-deguchit most sem hagyta ki :)
Kokinak volt néhány megdöbbentően szexi pillanata, hogy már-már az az idióta kis bajuszkezdeményt is megbocsátom neki. Tetszett, ahogyan a PIERROT-ban motorozik... Tulajdonképpen egész jó pasi.
Maru aranyos, és jó hogy van, mert a KAT-TU hülyén hangzana, de ő valahogy sosem mozgatott meg.



A Sadistic love az egyik kedvencem, és itt most számomra sikerült a zenét tökéletesen összehangba hozni a látvánnyal. Azok a láncok... Az ember lányának rögtön bűnös gondolatai támadnak :)
(1:04 körül Hime... *-* basszameg *orrvérzés ezerrel* bocsánat,de ez... ahh)

2009. december 19., szombat

kötelező.

Shiroi yuki ni komete...

Behavazódtunk. Tévedés volt a tegnapi bejegyzésem: a Love in Snow inkább erre az időre való, legalábbis részben. Hó van, szerelem nincs, na de nem is ez a lényeg. A hóesést voltaképpen jobban szeretem a meleg szobából nézni, a kezemben egy bögre epres teával - a kinti sétát szívem szerint meghagynám az eszkimóknak. Nem olyan vicces dolog sportcipőben csúszkálni a jeges járdán, miközben az ujjaim az ujjatlan kesztyűmben jégcsappá fagynak. Igen, tudom, vegyek normális kesztyűt, na meg csizmát, és a probléma megoldódna, csakhogy ez valahogy túl egyszerű lenne.

Ma, életemben először, szusit készítettem. Igen, én (na meg Lia, Ádám és Anita-sensei). Egész finom lett :) Szóval az idei utolsó japánóra jól sikerült, és bár jövő szombaton hiányozni fog, de kijelenthetem: jövőre, Veled, ugyanitt. ^^



Afureru omoi wo anata ni todokemashou
Shiroi yuki ni komete...
Shizuka ni furu yuki wa dareka no ai no kotoba dakara 

~~~

2009. december 17., csütörtök

Mai tanulság

"Valahányszor elfog a bánat a világ állása miatt, a Heathrow repülőtér utasvárójára gondolok. Kezd elterjedni az az általános vélekedés, hogy a gyűlölet és a kapzsiság világában élünk. De én nem így látom. Nekem úgy tűnik, a szeretet mindenütt jelen van. Előfordul, hogy nem különösebben méltóságteljes vagy említésre méltó, de mindig ott van: apák és fiúk, anyák és lányok, férjek és feleségek, barátnők és barátok, régi cimborák. Mikor a gépek becsapódtak az ikertornyokba, tudtommal a halál előtt álló emberek telefonhívásainak egyike sem a gyűlöletről vagy bosszúról szólt. Mind a szeretet üzenetei voltak. Az az illetlen érzésem van,hogy ha jól körülnézünk, akkor igazából szerelem vesz körül minket."


2009. december 15., kedd

たんじょうび

Hát boldog szülinapot nekem.

Reggel azzal a szent elhatározással ébredtem, hogy nem hagyom, hogy bármi elrontsa a mai napom, és igenis ki fogom élvezni minden pillanatát ennek a sokadik születésnapnak. Miután hosszas megfontolás tárgyává tettem a kérdést, arra jutottam, hogy a Rainbows tökéletes zene lesz ahhoz, hogy jól induljon a reggel. Köszi Shou, sikerült feldobnod :) Ilyen, és ehhez hasonló muzsikák közben készülődtem, és meg is lett az eredménye: hatalmas vigyorral az arcomon indultam útnak. A vonaton ülve néztem a porcukorral hintett tájat, - amire mintha egyenesen az én kedvemért tűzött volna a nap, hogy gyémánragyogásba vonja - és álmodoztam reális és kevésbé reális dolgokról. Egyszer majd elmesélem, miről - de ki fogtok nevetni a kislányos képzelgéseim miatt.

A suliban folytatódott a gyönyör - ötösre írtam a médiaszociológia vizsgát, és a kutatásmódszertan zh-m is ötös lett.

Mindezek után pedig a napom fénypontja következett: találkoztam Liával, akivel bevettük magunkat a Sütimennyországba ^^ A Sugar Shop mesés hely! Mindig úgy érzem, be kellene költöznöm; de akkor valószínűleg száztonnásra híznék, és annyi lenne minden egyéb ábrándomnak. Készítettünk művészi és kevésbé művészi képeket, pózoltunk a mosdóban, a cukrospult előtt, nyalókával és nyalóka nélkül, megörökítettük a sütiket, a jégkását, a szivecskés szívószálat... Egyszóval mindent.
Kaptam Liától egy gyönyörű gitáros fülbevalót, amit imádok! Egyébként is szuper ajándékokat kaptam: Apától például a régóta áhított Genji monogatarit.

Köszönöm ezt a napot Riu-chan, remélem sok ilyen lesz még!

Viszont mostantól beszüntettem az éveim számlálását.

2009. december 9., szerda

~~~

Vannak pillanatok, vagy egyszerűen csak lelkiállapotok, amikor nem lenne szabad Gacktot hallgatnom. Mindig óriási hatással volt rám a zenéje, megérint és elkápráztat, de az olyan perceimben, amikor úrrá lesz rajtam valami megmagyarázhatatlan kis szomorúság, olyankor a lelkem legmélyéig megráz, és a szökevény könnycseppek máris a pilláimon hintáznak.
Azután persze nevetek magamon az érzelgősségem miatt.



hallgatott zene: Gackt - Setsugekka ~ The end of silence

2009. december 6., vasárnap

Elmélkedés a Karácsonyról

Szeretem a Karácsonyt.
Világéletemben rajongtam ezért az ünnepért, mindazért, amit jelent; és mindazért a megannyi apró hagyományért, millió picike csodáért, amit magában hordoz. A narancs és a fahéj, a fenyő és a sülő mézeskalács illatért, az ünnepi fények játékáért, a hópelyhek érintéséért az arcomon, a karácsonyi istentisztelet ünnepélyes és felemelő énekeiért, az ezerféle sütemény ízéért, a családi együttlétért. A mai napig számlálom a kivilágított fákat az ablakokban Karácsony első napján, hazafelé úton a nagymamáméktól...
Talán felnőve azt hisszük, a Karácsony varázslata csupán a gyermekkoré; pedig valójában a különbség annyi, hogy gyerekként készen kapjuk a csodákat, most viszont már meg kell dolgoznunk érte, hogy a Karácsonyt annak lássuk, ami: a Szeretet ünnepének. Mert hiába a sok áruházi műragyogás, a lényeg nem változik; és a csoda bennünk van.


Jó volt ez a nap. Szeretek loliták között lenni, szép ruhába öltözni, hernyóból pillangóvá változni.
Köszönöm mindenkinek az ajándékokat, így előre és látatlanban is, ugyanis példás lolita önfegyelmet tanúsítottam, és csupán egyetlen egy csomagocskába kukkantottam bele. Aztán gyorsan vissza is csuktam, és megkértem Apát, zárja el valahová Karácsonyig - elkerülendő a kísértést. Gyerekkoromban sem bírtam soha megállni, és szinte mindig megkerestem az ajándékaimat, ismertem Anya összes rejtekhelyét. Azóta ugyan felnőttem - bár erről lehetne vitatkozni -, és hiába fogom fel az eszemmel, hogy a meglepetés jó, ha az is marad, de ettől még nem lesz kisebb a késztetés, hogy minél hamarabb megtudjam, mit rejtenek a csomagocskák. Mondtam, hogy türelmetlen típus vagyok.




Szeretem a Karácsonyt.

2009. december 2., szerda

~~~

Igazából senki nem tudja, mennyire zavar a korom. Alig két hét, és betöltöm a huszonnégyet, és úgy érzem, hogy egész életemben nem tettem még semmi említésre méltót. Rá kell jönnöm, hogy milyen átlagos és unalmas az életem, és megrémít a gondolat, hogy talán ilyen is marad. Úgy érzem, lemaradok valamiről, és futnék, rohannék valami után, amiről azt sem tudom, micsoda. Tudom, hogy ez irracionális félelem, mindenki ezt mondaná; előttem az élet, és nem késem le semmiről. Vicces, a nők általában harminc körül kezdenek hasonló pánikba esni: úgy látszik, ebben legalább nincs lemaradásom, sőt.
Türelmetlen típus vagyok; most akarom megélni a dolgokat, mielőtt az élet valóban elrohan mellettem.

Ma először tört rám amolyan igazi karácsonyi hangulat, és úgy látszik, ennek nálam egyenes ági következménye a lelkizés. A Karácsony felemelő mivoltába mindig vegyül egy cseppnyi szomorúság is, vagy csak én érzem így?